Judit zenész apuka kislányaként látta meg a napvilágot, így kiskorától jelen volt életében a zene, színház.

Édesapja a Rock Színház alapító tagja volt, többek között ott is hegedült 11 évig. Szinte adta magát, hogy a három éves Juci szerelmes lett a színház és zene világába, és amikor csak tudott beült a próbákra, premierekre, előadásokra.

Mára elértél odáig, hogy közel 30 darabban játszottál már, emellett szinkronizálsz is. Kislányként még csak egy szerelem volt ez a pálya, mára ez lett az életed.

– Mikor döntötted el véglegesen, hogy erre az életpályára lépsz?
Tudod, van egy olyan elmélet, hogy a gyermek választja meg, milyen szülőkhöz, melyik családba születik le. Én így tekintek a saját életemre, azért születtem az én szüleimhez, mert ők meg tudták nekem adni mindazt, ami ehhez szükséges volt. A szeretetet, támogatást, taníttatást, szabadságot. Nem voltunk gazdagok, így megtanultam értékelni a dolgokat, például, hogy apukám hosszú évekig fizetendő hitelre vette meg a pianínót nekem, hogy tudjak otthon gyakorolni. Vagy anyukám, aki szintén rengeteget dolgozott, hogy mindenünk meglegyen. Kódolva volt a sorsom, a tehetségemet örököltem, a környezetbe pedig beleszülettem. 🙂

 – Hogyan jutottál el idáig?
Küzdelmesen. Egész gyerekkoromban azt vártam, hogy felnőjek, és végre színész lehessek! Persze a tizenegy évi zongorázás mellett volt iskolai kórusban való éneklés, versmondó versenyek győzelmei, a gimi mellett musical stúdióban szárnypróbálgatások, majd érettségi után Toldy Mária stúdiójában rengeteg tanulás: ének, tánc, színészmesterség, szolfézs, beszédtechnika, drámatörténet. Mellette a Kimnowak zenekarban, majd a Bergendy szalonzenekarban énekeltem, és színházi előadásokban statisztáltam. A Színművészeti Egyetemre mindvégig felvételiztem, de csak hetedszerre sikerült bejutnom. Nem bánom, ezalatt sokat tanultam máshol, és főleg érettebb lettem. Tizennyolc-húszévesen még nagyon kislány voltam. 🙂 És ez az emberi érettség legalább annyira fontos ezen a pályán, mint a tehetség.

Hotel Pláza– Soha nem érezted azt, hogy mást kellene csinálnod?
Egyértelműen nem. Ezért is felvételiztem ilyen rendületlenül újra meg újra. Nagyképűség nélkül, én tudom, hogy ez a dolgom, erre születtem, és igyekszem mindig jól csinálni. Szó szerint ez a hivatásom, erre lettem „elhívva”. Ez egy olyan belső bizonyosság, ami ott van az emberben.
Az egy másik kérdés, hogy mi lesz azután, ha már kiöregszem, vagy nem kellek… Sajnos, ma már nem azt a világot éljük, amikor egy színésznő pályáját végig egyengették, fiatal korától egészen az idős szerepekig.

 – Milyen az élete egy színésznőnek?
Ami a gyönyörűséges benne, hogy este héttől tízig kiszakadhatsz a valóságból, felveheted más korok ruháit, stílusát, mozgásait, beszédét, másik emberré válhatsz. Vagy repülhetsz a zene szárnyán. Mindez egy egészen izgalmas önismereti utazás, egy-egy szereppel kibányászol magadból olyan színeket, hangokat, amikről nem is nagyon tudtad, hogy léteznek, vagy a civil életedben nem viselkednél úgy. Tehát egy folyamatos izgalom és küzdelem önmagaddal, és mindig be kell járni egy utat, el kell érni a célt.
Ami nagyon nehéz, az az emberi része. Ha „nem megy annyira a szekér”, ha nem arra a polcra tesznek, ahová te szeretnéd, akkor ne rombolja le a hitedet és a saját értékrendedet mások értékrendje. Hogy ne kezdj el másokra mutogatni, irigykedni, hogy „mért nem én vagyok ott, mért ő…” Ehhez a hivatáshoz az egészséges egoizmus mellett kell egy jó adag önérvényesítés. Sajnos tényleg az van, hogy aki nem elég erős, azt eltapossák. De hogyan maradj ember, és tudj tükörbe nézni minden nap, miközben nem hagyod, hogy eltapossanak. Ezek a kérdések naponta felvetődnek bennem, és ez bizony nehéz. Nem szeretnék kis megszeppent kukac lenni, hogy „bocsánat én is itt vagyok”, de a könyöklés, vigyorgás, hízelgés és egyebek nem az én asztalom. Lehet, hogy nem is kommunikálok elég jól, vagy nem használom ki az esetleges lehetőségeket, ebben –is- van még mit fejlődni. 🙂
Mindenesetre egyre nehezebb, mert ahogy minden másban, itt is nagyot változott a világ. Amikor én kijöttem a Színművészetiről, még talán ért valamit a diplomám. Egy-két évig. Ma már szinte egyáltalán nem számít. A tehetségkutatók világában és médiaközpontú gondolkodásban egyre nagyobb a versengés, egyre több a konkurencia. Minden szerepért, helyért versengeni kell, meghallgatás meghallgatás hátán. Ami alapvetően nem baj, a versenyhelyzet fejlődést is szül, csak közben hígul a szakma. Aki mondjuk jó énekes, nem biztos, hogy jó színész, hiszen nem tanulta azt a szakmát. Sokszor a színpadon tanulják meg élesben, azt, amivel mi négy évet töltöttünk az egyetemen. És boldog, boldogtalan színész akar lenni, meg énekes, meg bármi, csak ott legyen…

 – Életpályádon elértél már addig, ahol lenni szeretnél, vagy további céljaid vannak?
Messze nem értem el addig, ahol lenni szeretnék. 🙂 Az persze jó, hogy egy csomó mindent „kipipálhatok”: szinkronizálok tíz éve, reklámhoz adtam az arcom, vagy csak a hangom, műsort vezettem már, énekelek élő zenekarral, napi sorozatban forgatok jelenleg is, de mégis… Színésznőként még annyi minden várhatna rám. Izgalmas szerepek, amikkel fejlődhetek, és amikkel adhatok én is valamit. Valami kis olyat, amiért a néző azt érzi, ezért érdemes volt eljönni. 🙂
Persze vannak szerepálmaim is…

Juci 2– A színészet egy nagyon szép és nehéz szakma. Mindig más bőrébe bújni, eljátszani valakit, aki nem Te vagy. Nézőként lehetetlen a szerep mögé látni. Megkérdezhetem, hogy ki is valójában Wégner Judit? 
Szerintem nagyon is a szerep mögé lehet látni. A színpadon mindenki nyitott könyv. Ha nem egy elrajzolt figurát játszik a színész, akkor mégiscsak őt látod nevetni, sírni, harsogni, megszeppeni, vagy bárhogy létezni… Látod a szemét, a gesztusait, a testét, hallod a hangját, szerintem a lelke is „átjön” ha jól játszik.
De értem a kérdésed. 🙂 Lehet, hogy ez furcsa, vagy valami defekt nálam, de én nem nagyon tudom külön választani a színésznőt a civil énemtől. Annyira összefonódnak és egymásból táplálkoznak. Sokat bohóckodok a hétköznapokban is, és sokat beszélek. 🙂 Nem „színészkedek”, (utálom ezt a szót) de „demózni” szoktam.
Szeretek a szeretteim körében lenni, a szüleimmel, a párommal, a barátaimmal. A barátaim létszükségletűek. Feltöltődöm tőlük. És csodálatos barátaim vannak. J  Amúgy nagyon érzékeny vagyok, sokat agyalok, kételkedem, őrlődök és bizakodom. Mély lelki életet élek, ez nagyban befolyásol mindent. És hihetetlen érzelmi szélsőségeket tudok megélni. Így viszont gyerek módjára tudok örülni olyan dolgoknak, amiket mások nem is értenek… 🙂
Ikrek vagyok, lételemem az izgalom és a változatosság. Azt mondják szórakoztató vagyok és én is vágyom a szórakoz(tat)ásra.
De a „hétköznapi dolgok”-tól kiráz a hideg: csekkbefizetés, sorban állás, adózás, biztosításról beszélgetni… Jujj… De megcsinálom, mert kötelességtudó is vagyok. 🙂

– Mindenki szokott néha rossz passzban lenni. Te milyen „varázsszerhez” folyamodsz ilyenkor?
Ó igen… Én énekórákra járok és mozgok. Jazz-táncoltam évekig. Akkor az volt a varázsszer. Aztán jött az Argentín tangó, ami elvarázsol, és egy évvel ezelőtt a jóga. Nagyon megszerettem, igyekszem jógázni minimum kétszer egy héten. De egy jó baráti beszélgetés, egy wellness hétvége a kedvesemmel, egy jó könyv vagy egy jó film is lehet varázsszer. Természetgyógyász, masszőr csodát tud művelni.
Vagy ha csak otthon teszek-veszek, tudod, szöszmötölök… 🙂 Most például elkezdtem az évek óta felhalmozódott fényképeket albumokba rendezni. Vagy falmatricát teszek fel.

Juci

– Sokunknak van „bakancslistája”. Életrajzodat olvasva Te már biztosan kipipáltál néhány dolgot a sajátodon. Mi a nagy álmod, mi az, amit még nem értél el, amit nagyon szeretnél megvalósítani?
Nem hiszem, hogy olyan sok izgalmas dolgon túl vagyok már. 🙂
Vannak nagyon egyszerű vágyaim, mint például latin táncokat tanulni, vagy utazni rengeteg felé. Nagyon szeretnék eljutni Londonba, Párizsba, New Yorkba, Egyiptomba. Nem is tudom, annyi helyen nem jártam még…
Nagy álmom, hogy egyszer nagyjátékfilmben is forgassak.
Egyszer szeretnék majd állatokat magam köré, mint gyerekkoromban, csak most cicát meg kutyát. Egyelőre az életmódom és magam miatt nem vállalom a felelősséget értük… 🙂
Ami extrémebb jellegű, jó lenne egyszer az ejtőernyőzést kipróbálni. Kiugrani tandemben egy gépből, juhujjj…
Jó lenne megtanulni síelni, meg vízisíelni, csak ezektől félek…
És persze saját családot. A bakancslistáról ez sem maradhat le. 🙂