Egy debreceni lány és egy osztálytársa lett öngyilkos több, mint egy évvel ezelőtt. Akkor nem tudták, mi lehetett a tragédiák oka. Most előkerült egy füzet…

Megdöbbentő történettel kereste meg a Ripostot egy debreceni anyuka, akinek a lánya tavaly lett öngyilkos. A 15 éves Viktória még januárban akasztotta fel magát, de eddig nem találtak magyarázatot a halálára. A lány jól tanult, a család értetlenül állt a megrázó esemény előtt.

Az anyukája most hátborzongató bizonyítékokat talált Viktória füzetében. A rajzok és számok szerint Viki a Kék Bálna nevű internetes kihívás áldozata lehetett.

“A Kék Bálna

A Kék Bálna nevű játékban a fiatalok bizarr dolgokra veszik rá egymást. Az ártatlanabb horrorfilm-nézéstől az öncsonkításig. A tinik sok – állítólag 50 – feladatot kaphatnak, a rituális sorozat vége az, hogy öngyilkosságot követnek el. Valószínűleg nem tinik köréből indult el, felnőttek állnak a háttérben. Állítólag Oroszországból indult el, de eddig még nem volt világos bizonyíték arra, hogy valóban összefüggések lennének a mintegy 130 orosz eset között, ami mögött a játékot gyanították. időközben Lengyelországban és Romániában, valamint néhány volt szovjet tagköztársaságban is a Kék Bálnát gyanítják a fiatalok öngyilkossága mögött.”

 

„Az újságban olvastam erről a játékról, és eszembe jutott, hogy a lányom halála előtt rendszeresen rajzolt a füzeteibe bálnákat. Ez akkor még nem tűnt fontosnak, ám miután megjelentek az öngyilkosságra buzdító kihívás részletei, összeállt a kép: a kislányomat valakik beszervezték ebbe a szektába!” – mondta a Ripostnak az anyuka.

A lapnak több olyan paplapot is megmutatott, amelyen a bálna és a sátánizmusra utaló 666-os számsor is megjelent.

– Furcsa módon Viki elkezdett számsorokat írni, egy-egy számot pedig ki is satírozott. Mintha azok feladatok lennének, és elvégezte volna őket – mondta a Ripostnak Viki édesanyja. Ezután megmutatta a lány utolsó üzenetét, amit a barátainak írt.

– Viki nem akart öngyilkos lenni, azt írta két barátnőjének is, hogy nem meri megtenni. Ők viszont nem beszélték le! Pontosan tudták, hogy meg akarja magát ölni, de senkinek nem szóltak, elbúcsúztak tőle egy Facebook-üzenetben… – mondta a fiatal gimnazista édesanyja, aki még azt is hozzátette, hogy valaki feltörhette lánya közösségi oldalát, miután öngyilkos lett.

Könnyen lehet, hogy nemcsak a 15 éves Viki lett az áldozata a Kék Bálna „játéknak”, hanem egy osztálytársa, Peti is. A Ripost szerint a diák még 2015 novemberében lett öngyilkos, a tragédia előtt pedig Vikihez hasonlóan megváltozott a viselkedése.

– Több egyezést is találtam Viki és barátja halálával kapcsolatban, amik arra utalnak, hogy mindketten részt vehettek ebben a szörnyű kihívásban. Viki elfordult a családtól, letörölte az összes közös fotóinkat a Facebookról. Ugyanígy tett Peti is, pedig mindkét gyerek szerető, békés családban nevelkedett – mondja Viki édesanyja.

A gimnazista fiú Vikivel együtt rajzolt bálnákat, a két tini között különleges baráti kapcsolat volt, Viki édesanyja szerint ígéretet tettek egymásnak: ha egyikük meghal, a másik is utánamegy.

– Olvastam az utolsó üzenetet, amit Viki írt Petinek. Bálnának szólította… – árulta el a Ripostnak az asszony, ami arra utalhat, hogy mindketten részt vehettek a kihívásban,a Kék Bálnában ugyanis mindenki „bálnává” válik, aki részt vesz benne.

 

“SegítségA szülőknek mindenképp oda kell figyelni a kamasz gyerekeikre, pozitív módon reagálni, ha megváltozik a viselkedésük, végső soron pedig szakemberhez fordulni. A tiniknek is van segítség, ha úgy érzik, hogy nem tudják egyedül megoldani a problémáikat, a lelkisegélyvonalon telefonon is kérhetnek segítséget, de a HelpApp nevű, a telefonokra is letölthető applikáción keresztül is kaphatnak támaszt.”

Forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/